Belépés

BelgaHírekKeresésOldalakHirdetésekRegisztrációBelépés

Történet
GROENENDAEL
TERVUEREN
MALINOIS
LAEKENOIS
Standard
Megfontolások
A kölyök vásárlása
Általános tanácsok
Kiképzés
Kölyöknevelés
Engedelmesség
Őrző-védő kiképzés
Agility
Kiállítási felkészítés
Tenyésztés
Vendégkönyv
Fórum
Linkek
Kapcsolat



By:Cirike

A Groenendael

    Nicole Rose tulajdonát képezte a Brüsszel közelében fekvõ Groenendael várkastély, amirõl a kutyát elnevezték. Elsõként a "rózsa" név kínálkozott az elnevezésre a típus megteremtõjének tiszteletére, de ezt elvetették, mivel némileg nevetséges lett volna, ha a fajta izmos, fekete kanjait "rózsának" hívják.
    A kezdet kezdetén Nicole Rose egy Petite nevû, mellkasán és mancsán néhány fehér folttal rendelkezõ szukát fedeztetett egy Picard d' Uccle nevû kannal, amelynek szõrzete hasonlított a szuka szõrzetéhez. A hím egy Beernaerts nevû tenyésztõjé volt, aki korábban egy pásztortól vásárolta a kutyáit.
    Rose kiválasztott Petite kölykei közül egy fekete hosszú szõrû kant, amelynek a Duc de Groenendael nevet adta.
A fajta eredetét ettõl a kutyától számítjuk, mivel Groenendaelt késõbb több szukával is párosították.
Beernaerts leírása szerint Duc középmagas kutya volt, rendkívül büszke és elegáns, "egyesítette magában a fajta valamennyi jellemzõ tulajdonságát, legfeljebb a túlságosan bozontos szõrzetet lehetett volna a szemére vetni". Ducnak volt még egy Pitt nevû kan alomtestvére, és három nõvére, Barona, Margot és Bergére.
Duc és Margot 1898-ban, Brüsszelben részt vett azon a kiállításon, ahol Reul professzor bírálta el õket; neki köszönhetjük a családfa feljegyzését is.
Baronne-t saját apjával, Picarddal fedeztették, és így "pompás almot hozott a világra". Ducot is nõvérével, Margottal pároztatták, az õ almukból is eljutott egy szuka az 1898-as kiállításra. Baronne ( késõbbi alomból származó ) nõvérével, Mirzával és féltestvérével, Carloval összesen 30 kutyát tenyésztett a boisforti Smets.
    Kivételesen nagyon pontos feljegyzések maradtak tehát reánk, melyekbõl látszik, mennyire beltenyészetre, sõt incesztustenyésztésre alapozták módszerüket a régi tenyésztõk, csupán azért, hogy minél hamarabb elérjék céljukat.
A groenendael nevet tehát Groenendael faluról és kastélyáról kapta a fekete változat, noha a tenyésztés központja késõbb áttevõdött Binche-be, ahol a Mont-Sava kennelben néha 80 eb is volt, és elõfordult, hogy közülük egyszerre 25 jelent meg kiállításon.
Groenendael Brüsszelben gyorsan hírnévre tett szert, s õ lett a többi belga pásztorkutya alaptípusa. Ahhoz azonban, hogy egy kutyafajtából tágabb értelemben véve is nemzeti fajta legyen, még nem elég a népszerûség. Ebbõl eredõen legfeljebb csak idõszakos divatjelenséggé válhat, amiként ez gyakran megtörténik, ha a tenyésztõnek anyagi érdeke vagy személyes presztízse fûzõdik hozzá.
    Az I. világháborúban a groenendael nagyon kedvelt típus volt, mivel többen közülük értékes munkát végeztek hírvivõként vagy a Vöröskereszt megbízottjaként, valamint õrzõ- és rendõrkutyaként.
Az évszázad eleji kutyákhoz képest a mostaniak természetüket tekintve kiegyensúlyozottabbak, ami gondos tenyésztés nélkül aligha történhetett volna meg. Ez a körülmény különösen fontos a fajta történetében. Még az 1960-as években is nehezebb természetûek voltak a belga juhászkutyák, mint a mostaniak.
Szerencsére azonban a kutyák eleven és vidám természete a nemesítés során nem szenvedett csorbát.
    Napjainkban a szép külsõ, a tetszetõs megjelenés és a vonalak nemessége helyett többre értékelik a fejlõdésnek azt a változatát, ahol a harmonikus , kiegyensúlyozott magatartás könnyebben kiképezhetõ jegyei dominálnak.
    Természetesen a küllem fejlesztését sem lehet lekicsinyelni. Elégedettek lehetünk, amikor összehasonlítjuk az 1950-es évek egyedeit a mostani kutyákkal, de megállapíthatjuk, hogy elõtérben mindig a jellembeli fejlesztés ált, s a külsõvel való foglalkozás csak ezután következett. Természetesen a kutyák jellembéli fejlesztése fontos tényezõ volt a fajta megszilárdításában és megerõsítésében. Kitûnõ példa erre a belga juhászkutyák munkakutyaként való alkalmazása az egész világon. 30 évvel ezelõtt még vakvezetõ kutyaként sem láthattuk volna õket sehol a világon!
    A fajta ezen érdemeit a kezdetek kezdetén sem becsülték le, már az 1898-as brüsszeli kiállításon külön osztályba sorolták a groenendaelokat. Egy évvel korábban pedig, 1897-ben, a Belga Kennelklub ismerte el Rose nemesített kutyáit.
    Mivel a fajtát hivatalosan is gyorsan elfogadták, a belga juhászkutya egész Európában elterjedt, a franciák közönyössége és az új német juhászkutya gyõzelmi menetelése ellenére is.
Az 1959-es év jelentõs mérföldkõ a fajta történetében, mivel az Amerikai Kennelklub is elismerte hivatalosan. A népszerûsége ezután az egész világon egyre nõtt a kutyabarátok körében, Európában pedig különösen elterjedt lett.
    Az érdeklõdés megérdemelt volt. A fajta mára már állandósult külsejének és természetének követnie kell azt a fõ vonalat, amelybõl a belga juhászkutyák származtak, vagyis az eredeti groenendaelt.
Felhasználói név
Jelszó
Elfelejtette jelszavát?

developed by Centrumnet Systems