Belépés

BelgaHírekKeresésOldalakHirdetésekRegisztrációBelépés

Történet
GROENENDAEL
TERVUEREN
MALINOIS
LAEKENOIS
Standard
Megfontolások
A kölyök vásárlása
Általános tanácsok
Kiképzés
Kölyöknevelés
Engedelmesség
Őrző-védő kiképzés
Agility
Kiállítási felkészítés
Tenyésztés
Vendégkönyv
Fórum
Linkek
Kapcsolat



By:Cirike

A Laekenois

    A malinois-ról szóló fejezetben már megemlítettem a durva szõrû Vos nevû kant, mint a rövid szõrûek egyik õsatyját. Utódai között viszont a durva szõrû változat atyáit lelhetjük. Tomot és Vos II.-t, mindkettõ mahagóni színû volt. Vos II. a szürke, durva szõrû Mera szukával nemzette a szürke Bazuardot, anyjával pedig a nagy, durva szõrû Bover Sus nevû kant. Itt is gátlástalan beltenyészetet és incesztustenyésztést alkalmaztak tehát a tenyésztõk, hogy megszilárdítják a durva szõrûség tulajdonságát. A durva szõrû ebek fõképpen Antwerpen környékén terjedtek el. Laeken királyi kastély kertjében egy juhász család éveken át tenyésztette ezeket a kutyákat. Ezért kapták a kutyák a Berger de Laeken, röviden laekenois nevet.
    A laekenois éveken át a belga juhászkutyák családjának mostohagyermeke maradt, mert nem csinos hosszú szõrével nem bûvölt el senkit, mint a groenendael és a tervueren, de különleges munkakutya-teljesítményeivel sem kápráztatott el senkit, miként a malinois. Ráadásul kárára vált, hogy éveken át vita folyt a színérõl. Egyesek szürkének akarták, mások barnás-vörösnek. Hátrányosan érinthette még az a körülmény is, hogy a Laeken királyi kastély kertjében élõ tenyésztõi csak flamandul beszéltek, ezért nehezen kerültek kapcsolatba a vallon tenyésztõkkel.
    A laekenois egyike a legnehezebben kutatható fajtának, ez mind a kutatók, mind a kutyatartók együttes véleménye. Egyes kutatók szerint a szóban forgó változat egy kihalt fajta, amelyet egy laekenois-ra emlékeztetõ változat ( bouverin ) és egy óriási schnauzer keresztezésével keltettek életre. Ezeknek az állításoknak azonban nincs tudományos alapjuk.

Az egyéb színûek

    A belga juhászkutyák nagy ismerõje és támogatója, Erna Bossi, monográfiájában ( Geschichte und Standard des Belgischen Schaferhundes; A belga juhászkutya története és standardja ) a következõket írja az úgynevezett  "egyéb színûségrõl":
"A belga juhászkutya születésekor... Reul professzor azt tanácsolta az elsõ tenyésztõknek, hogy eszményképe szerint tenyésszék az ebeket; a különféle szõrzeteket ne keresztezzék egymás között, ám ne ügyeljenek a kutyák színére. A szín körüli csatározás azonban viszonylag hamar, már 1900-ban kitört, amikor a nem sokkal elõbb megalakult klub elõirása alapján a hosszú szõrû kutyáknál már csak a fekete szín volt engedélyezett, a rövid szõrûeknél csak a vörösbarna, a durva szõrûeket pedig kizárólag a szürke színben tenyészthették.
    Ezt a rendelkezést nem fogadták el a más színû belga juhászkutyákat tenyésztõk, és a klubrendelkezéseit figyelmen kívül hagyva, saját elképzeléseik szerint tenyésztettek, majd saját klubot alakítottak és a hosszú szõrû változatot merészen minden szürke és barna színárnyalatban tenyésztették. 1914-ben, Brüsszelben kiállítottak egy hosszú szõrû barna szukát, aki elsõ díjat nyert: Creole-nak hívták és tiszta fekete groenendael szülõktõl származott: Doka-tól és Demon de I'Enger-tõl. Creole rendkívül jó felépítésû volt és nagymértékben megfelelt a kívánt típusnak, ráadásul kíváló jelleme volt. Színével erõsen megingatta a fajta nagy szakértõinek és dirigenseinek akkoriban uralkodó téziseit, lévén világosbarna, sörénye valamivel sötétebb, aljszõrzete pedig fekete. A bírók és a tenyésztõk egyaránt elámultak szépségétõl, és joggal töprengtek el azon, miért kell az ilyen gyönyörû ebet kizárni a tenyésztésbõl.
    Az I. világháború véget vetett ennek a civódásnak, mert a háborút csak néhány tenyészállat élte túl, így azután a klub 1920-ban kényszerítve érezte magát, hogy engedélyezze a vörösesbarna és a szürke hosszú szõrt. Csakhogy akkor már nem lehetett találni tervuereneket és egyéb színûeket. Itt-ott felbukkant egy-egy szürke vagy barna színárnyalat, de a figyelmet igazából az keltette fel, hogy Milko du Parc de L'Hay 1965 és 1970 között minden kiállítást megnyert...
Milko groenendael szülõktõl származott. Utódja, az ugyancsak szürke Vici, 1972-ben született, apja szürke volt, anyja pedig szürke-beige színû. Mindkét eb a legnagyobb mértékben megtestesítette a belga juhászkutya ideáltípusát, ennek pedig intõ jelként kellett volna hatnia a klub vezetõire és a fajta jövõjének letéteményeseire, hogy nem veszélyeztessék egy változat továbbfejlõdését kicsinyes színfanatizmusukkal. Vici 1976-ban svájci gyõztes lett, azután pedig Innsbruckban világgyõztes. Jó néhány vörösesbarna szukát fedeztettek vele Franciaországban, Belgiumban és Németországban, így jócskán van utánpótlása.
Az egyéb színûeknek továbbra is sok kedvelõjük van és többnyire õket választják ki elsõnek az almokból. Legkedveltebb a világos szürke árnyalat. A standard szürke maszkot és valamelyes charbonnage-t is elõír."
Felhasználói név
Jelszó
Elfelejtette jelszavát?

developed by Centrumnet Systems